A természeti erőforrások kimerülése? A Római Klub előrejelzéseinek kudarca

2018. nov. 07. | erőforrások | Nincs hozzászólás | Megosztás: Facebook

A vészmadarak évek óta azt hajtogatják, hogy az ásványi erőforrások, beleértve az olajkészleteket, a közeljövőben ki fognak merülni. Ezek a félelemkeltő jóslatok állandóan tévesek és pontatlanok, mert a hisztérikusok egyszerűen dilettánsok a témában.

Az igazság az, hogy minden nemzedék valóban kimeríti az ásványi tartalékokat (mineral reserve). Például a réz (Cu) jelenlegi tartalékai elég hamar el fognak fogyni. Nem beszélve az ónról (Sn), a volfrámról (W), a tantálról (Ta) és a többi fémről. Ezek a tartalékok tényleg el fognak fogyni egy nemzedék vagy több idő alatt. Az ásványi tartalékok mindazok az ércek és ásványi anyagok, amelyeket várhatóan az eljövendő nemzedék elhasznál majd.

Az 1. táblázatban a Római Klub 1972-es jelentésének, A növekedés határainak (Limits to Growth) jóslatai láthatók az „erőforrások kimerüléséről”. Látható, hogy az előrejelzések többsége nem jött be. Nem fogytunk ki olyan dolgokból, amikből már réges-rég ki kellett volna fogynunk. A statikus index azt jelenti, hogy az éves felhasználás üteme változatlan, míg az exponenciális index esetén a felhasználás üteme exponenciálisan nő.

Statikus index Exponenciális index
Erőforrás Globális tartalékok Évek 1971-től Kimerülés éve Évek 1971-től Kimerülés éve
Alumínium 1,17E+09 t 100 2071 31 2002
Króm 7,75E+08 t 420 2391 95 2066
Kőszén 5,00E+12 t 2300 4271 111 2082
Kobalt 2,18E+06 t 110 2081 60 2031
Réz 3,08E+08 t 36 2007 21 1992
Arany 1,10E+04 t 11 1982 9 1980
Vas 1,00E+11 t 240 2211 93 2064
Ólom 9,10E+07 t 26 1997 21 1992
Mangán 8,00E+08 t 97 2068 46 2017
Higany 1,16E+05 t 13 1984 13 1984
Molibdén 4,90E+06 t 79 2050 34 2005
Nikkel 6,67E+07 t 150 2121 53 2024
Platina csoport fémjei 1,33E+04 t 130 2101 47 2018
Ezüst 1,71E+05 t 16 1987 13 1984
Ón 4,37E+06 t 17 1988 15 1986
Volfrám 1,32E+06 t 40 2011 28 1999
Cink 1,23E+08 t 23 1994 18 1989
Kőolaj 4,55E+11 hordó 31 2002 20 1991
Földgáz 3,23E+13 m3 38 2009 22 1993
1. táblázat: A nem megújuló természeti „erőforrások kimerülése” (Meadows, D. et al. 1972). A mértékegységeket átváltottam metrikus tonnára, illetve köbméterre. 1 hordó = 159 liter.

Mi volt a fő oka a hatalmas tévedésüknek? Talán szerencsések voltunk a lelőhelyek felfedezésében? Esetleg. Vagy talán a technológia fejlődése tette lehetővé a kinyerhető ásvány vagy érc mennyiségének növelését? Elképzelhető. Olyan forrásból is kivonhatjuk az erőforrást, amiből azelőtt gazdaságosan lehetetlen lett volna (például az olajpala és a palagáz kitermelése hidraulikus frakcionálással). Ezen felül sok minden helyettesíthető. Például a telefonvezetékeket réz helyett optikai szálból (üvegszál) is készíthetjük, így több réz áll rendelkezésünkre a vízcsövekhez.

De ezek közül egyik sem a fő ok! A vészmadarak tévedésének fő oka, hogy láthatóan nem tudják, hogy az „ásványi tartalék” (mineral reserve) kifejezés mit jelent:

„A Bizonyított Ásványi Tartalék (Proven Mineral Reserve) egy Megmért Ásványi Erőforrás (Measured Mineral Resource) gazdaságosan kibányászható része, amit legalább egy Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány (Preliminary Feasibility Study) bizonyított. A tanulmánynak kielégítő információt kell magában foglalnia a kitermelésről, a feldolgozásról, a kohászati, közgazdasági és egyéb releváns tényezőkről, a jelentés idején, hogy a gazdaságos kinyerés igazolható-e.”

A Föld kérgét felépítő kőzeteket ásványok alkotják, melyekben a periódusos rendszer összes eleme előfordul. A föld sok esetben olyan kis mennyiségben tartalmaz fémeket, hogy nem érdemes azokat kinyerni belőle. A kitermelés költségei jóval meghaladják a nyereséget. Hiába tartalmaz a kerted földje egy nagyon kis aranyat, a kinyerésének költségei messze meghaladnák az arany értékét.

Amikor a fém értéke magasabb, mint a kitermelés költsége a kőzet „érccé válik”. És ezt az ércet különböző kategóriákba soroljuk. Ezek közül a mi szempontunkból kettő fontos: az erőforrás és a tartalék. Ezeknek is több típusa van – következetett, kimutatott és bizonyított – melyek csupán mérőszámai annak, hogy mennyire vagyunk biztosak bennük.

Az erőforrás (resource): az összes érc mennyisége, amiről úgy gondoljuk, hogy létezik a földben. A tartalék viszont az összes fém mennyisége, amiről pontosan tudjuk, hogy rendelkezésre áll. Tehát az erőforrás sokkal tágabb fogalom, mint a tartalék. A bányászat az ércek kitermelése mellett a másik legfontosabb feladata az erőforrások tartalékká konvertálása. Ha a vészmadarak a tartalékok mérésével akarják meghatározni, hogy mennyi fém maradt, és a jelenlegi fogyasztás ismeretében megadni, hogy hány évig tartanak ki, akkor nyilvánvalóan tévedni fognak, ugyanis sokkal több erőforrás várakozik arra, hogy átminősítsék tartalékká. Ez sok pénzbe kerül.

Az ipar az erőforrásokat kutatja, hogy azok tartalékká válhassanak, viszont az erőforrások tartalékká történő konverziója költséges, ugyanis fel kell mérni az ércelőfordulásokat, feltárásokat, fúrásokat kell végezni, az érceket vizsgálni, valamint tudni kell, hogy a jelenlegi technológiákkal és jelenlegi árakkal kibányászva profitot lehet-e termelni.

Ha például 500 évre elegendő vas rejtőzik a lelőhelyen tartalékként, akkor mi a fészkes fenének költene pénzt a bányavállalat további erőforrások tartalékká minősítésével? Ezt meg lehet tenni 470 év múlva is, amikor már megéri. Ahhoz, hogy kibányásszák az ércet többnyire tartalékká kell nyilvánítani, mivel egyetlen egy bank sem ad hitelt egy megvalósíthatósági tanulmány nélkül, hiszen nem tudni, hogy megtérül-e a befektetés vagy ráfizetés lesz az egész. És egyetlen egy részvénypiac sem engedi meg, hogy ilyen tanulmány nélkül bárki tartaléknak követeljen bármit is.

Csak azokat az érclelőhelyeket nyilvánítják tartalékká, amiket az elkövetkező néhány évtizedben ki akarnak majd termelni. Minek bajlódjanak a pénz elköltésével, ha nem szükséges?

A tartalék tulajdonképpen az az ércmennyiség, amit az eljövendő nemzedék alatt ki fognak termelni a bányászok. Így aztán nem meglepő, hogy a mostani tartalékokban lévő fémek valóban el fognak fogyni. Ha már fogytán vannak a tartalékok, akkor a bányavállalatok egyszerűen több erőforrást alakítanak tartalékká. A vészmadarak anélkül beszélnek az ásványi tartalékokról, hogy tudnák mi az, ezért az összes rémisztő jóslatuk téves.

Az ásványi nyersanyagok (fémek, szénhidrogének, kőszén) nem fognak kimerülni közeljövőben. Még évszázadokig, akár évezredekig is kitarthatnak.

A Római Klub (Club of Rome) nevű nem-kormányzati szervezetet 1968-ban alapították. Két fő alapítója az olasz iparmágnás, Aurelio Peccei és a skót tudós, Alexander King. Feltételezhetően David Rockefeller is társalapítója volt a szervezetnek. Az elitklub tagja közé egykori államfők, bürokraták, diplomaták, tudósok, az üzleti világ jelentős szereplői és nagyra törő, karrierista tudósok tartoznak.

A Római Klub kezdte meg az emberek riogatását a világ pusztulásával, a nyersanyagok kimerülésével (Meadows 1972: A növekedés határai / Limits to Growth) és a globális felmelegedéssel (Al Gore 2007: Kényelmetlen Igazság / An Inconvenient Truth).

A növekedés határai című könyv fedőlapja (1972)
A növekedés határai című könyv fedőlapja (1972)

Paul R. Ehrlich politikai ökológus, Thomas Malthus követője, malthusiánus. Malthus azt állította még a XVIII. század végén, hogy az emberiség szaporodásával nem tud majd lépést tartani az erőforrások bővülése, ami szükségszerűen az emberiség pusztulásához fog vezetni, ezért le kell csökkenteni a népesség számát a kívánt szintre. Az elmélete csupán okoskodás: szerinte az erőforrások bővülése számtani, míg a népesség növekedése mértani haladvány szerint nő, viszont ennek alátámasztására semmilyen empirikus bizonyítékot nem mutatott fel, mert nincsen olyan. Visszatérve Ehrlich-re, a fő könyve, A népességbomba (The Population Bomb) 1968-ban jelent meg. Szerinte az emberiség túlszaporodott, és az erőforrások szűkössége miatt emberek százmilliói fognak éhen halni, ha nem cselekszünk.

Ez a buta kijelentés is tőle származik:

„Ha egy szerencsejátékos lennék, akkor még pénzt is tennék arra, hogy Nagy-Britannia 2000-ben nem fog létezni.”

Julian Lincoln Simon (1932-1998) közgazdász professzor egy nyilvános fogadásban kihívta Ehrlich-et: mivel nevetségesnek tartotta az ökológus jóslatát, 10 000 dollár tett fel rá, hogy a nem-kormányzat által ellenőrzött nyersanyagok (beleértve a gabonát és a kőolajt) ára hosszú távon nem fog emelkedni. Ehrlich-re hagyta, hogy megválassza a saját feltételeit: olyan nyersanyagot választhatott, amilyet akart, valamint egy évet a jövőben (legalább egy évre előre) és Simon arra fogadna, hogy az alapanyag ára alacsonyabb lesz, mint a fogadás idején. Természetesen Ehrlich és kollégái arra fogadtak, hogy nagy áremelkedés lesz az erőforrások kimerülése miatt, amit évek óta szajkóznak.

Paul Ehrlich után John P. Holdren és John Harte is elfogadta Julian Simon kihívását. Ehrlich-ék 5 fémet választottak: króm, réz, nikkel, ón és volfrám. 1980. szeptember 29-én kötötték meg a fogadást és 10 évre rá, 1990. szeptember 29-ére tűzték ki a fizetés napját. Végül 1000 dollár tétben egyeztek meg: papíron a választott elemek közül egyenként 200 dollár értékben vásároltak az aznapi árfolyamon. Ha az inflációval igazított árak emelkednek, akkor Simon fizetné ki az egyesített különbözetet Ehrlich-éknek, ellenben, ha csökkennek az árak, akkor fordítva. A választott nyersanyagok ára csökkent, így a vészmadarak vesztettek. Így aztán Ehrlich kénytelen volt Simon-nak egy 576 dollár 7 centes csekket küldeni októberben.

Ehrlich tévedett a hihetetlen arányú éhezések bekövetésében 1975-ig, hogy százmilliók fognak éhen halni a 70-es és 80-as években, és hogy a világ belép a szűkösség korába, amikor a kereslet rendkívül megnő az árak drasztikus emelkedését eredményezve. Nem csoda, hogy a nyersanyagok magasabb árára fogadott. Viszont megjegyzendő, hogyha például 30 évre előre fogadtak volna, vagy ha az összes fontos nyersanyagot figyelembe vették volna, akkor Ehrlich nyert volna.

1990-ben Paul Ehrlich „a környezeti problémák jobb közmegértésének” előmozdításáért a MacArthur Alapítványtól félmillió dollár támogatással járó „géniusz díjat” kapott. John D. Holdren még 1981-ben kapott „géniusz díjat”. Julian Simon (1. kép) sosem kapott ilyen díjat és akkora médiavisszhangot sem, mint Ehrlich. Ezért is gondoltam arra, hogy beleveszem a cikkbe az elhíresült Simon-Ehrlich fogadást.

1. kép: Julian Lincoln Simon (1932-1998). Közgazdász professzor
1. kép: Julian Lincoln Simon (1932-1998). Közgazdász professzor

Simon fő műve A legfőbb erőforrás (The Ultimate Resource, 1981) címet viseli, melynek fő gondolata röviden így foglalható össze: Simon úgy érvelt, hogy

„egy szabadon megszabott árakkal és biztosított tulajdonjogokkal jellemezhető piacgazdaságban, egy értékes erőforrás árának emelkedése csak ideiglenes tud lenni, hiszen az emberek számára ösztönzést nyújtana többet felkutatni belőle, nagyobb hatékonysággal előállítani és használni, és helyettesítőket kifejleszteni. Hosszú távon még a nem-megújuló erőforrások is kevésbé szűkössé fognak válni, mivel azokat végső soron az állandóan megújuló és örökké növekvő emberi intellektus hozza létre.

Irodalom

  1. Desrochers, P. 2015: The Simon-Ehrlich Wager 25 Years On. – Spiked, 2015-09-29. (letöltve: 2016-07-17)

  2. Meadows, D. H. – Meadows, D. L. – Randers, J. – Behrens III, W. W. 1972: The Limits to Growth. A Report for the Club of Rome's Project on the Predicament of Mankind. - Universe Books, New York.

  3. Worstall, T. 2013: But Every Generation Does Indeed Exhaust Its Mineral Reserves. – Forbes, 2013-01-20. (letöltve: 2016-07-17)

Egy kis érdekesség - kiegészítés (2018-11-07)

Milton Friedman (Nobel díjas amerikai közgazdász) 1978-as beszéde az USA energiapolitikájáról, az energiaforrások "kimerüléséről"! Egyelőre nincs időm lefordítani, de angol felirattal megtekinthető (14 perces a videó):

Főoldal