GMO-hisztéria 4: A zöld biotechnológia kialakulása, növényvédőszer-fóbia, a bioélelmiszer nem jobb

2019. ápr. 13. | gmo | Nincs hozzászólás | Megosztás: Facebook

Egy kis történelem

Venetianer Pál akadémikus lényegre törően összefoglalta a mezőgazdasági géntechnológia (ezt zöld biotechnológiának is nevezik) fejlődéstörténetét:

„A mezőgazdasági géntechnológiát lehetővé tevő tudományos felfedezés egy egyszerű biokémiai eljárás, amelynek pontosabb neve: in vitro DNS-rekombináció. (...) Általánosan alkalmazható technikává Stanley Cohen és Herbert Boyer (és munkatársaik) 1973-ban közölt kísérletei tették. Ők kimutatták, hogy a néhány évvel korábban felfedezett restrikciós endonukleáz enzimek felhasználásával meghatározott pontokon elvágható és más enzimek segítségével összekapcsolható a DNS, így a magnetofon, film, vagy videoszalag vágásához hasonlóan, különböző forrásból származó DNS-szakaszok összekapcsolhatók vagy átrendezhetők, és ezek, élő sejtbe történő bevitel után, megőrizhetik működőképességüket. (...)

1982-ben (...) sikerült idegen DNS működőképes bevitele állatokba, majd növényekbe is. E siker eredményeképpen 1994-ben köztermesztésbe került az első „transzgénikus” növény, és az ilyen növények (és állatok, mikroorganizmusok) elnevezésére meghonosodott a némileg félrevezető GMO (genetically modified organism = genetikailag módosított élőlény) elnevezés. A név azért nem pontos, mert nyilvánvalóan a hagyományos nemesítés is módosítja genetikailag tárgyait, sőt azt is mondhatjuk, hogy minden ember az anyai genetikai állomány apa általi genetikai módosításának köszönheti életét. Természetesen még rosszabb a magyar sajtóban kiirthatatlanul elterjedt „génkezelt” kifejezés, ami azt sugallja, mintha gének oldatába mártották volna a növényt, netán ecseteléssel juttatták volna be azokat. GMO-nak valójában olyan élőlényt nevezünk, amelynek örökletes állományába célzott, tervezett módon bevittek valamilyen DNS-szakaszt, a természetes kereszteződés kikerülésével (ha a bevitt DNS idegen fajból származott, akkor „transzgénikus”, ha saját fajból, akkor „ciszgénikus” a neve az így nemesített növénynek vagy állatnak). (...)

Az első tisztázandó kérdés: igaz-e, hogy a géntechnológia forradalmian új, a hagyományos nemesítéstől alapvetően különböző eljárás? Ahelyett, hogy elvitatkoznánk a „forradalmian új” kifejezés definícióján, kíséreljük meg áttekinteni, hogy miben különbözik a kettő egymástól, és miben nem.

Nincs különbség abban, hogy:

  • az eljárás nem természetes, hanem mesterséges;
  • természetben elő nem forduló konstrukciót is létrehozhat;
  • átlépheti a fajok közti határokat;
  • kikerüli az evolúció szűrőjét;
  • vezethet toxikus, a fogyasztóra ártalmas növény létrejöttéhez;
  • a létrehozott növény árthat a környezetnek, az ökoszisztémának;
  • csökkentheti a biodiverzitást.

A fentebb felsorolt állítások valamennyien elhangzanak időnként vádként a géntechnológia ellen, de nyilvánvalóan ugyanúgy igazak a hagyományos nemesítés számos eljárására, illetve produktumára is.

Az alapvető különbség mindössze annyi, hogy:

  • míg a hagyományos nemesítésnél mindig gének tízezrei keverednek véletlenszerűen gének tízezreivel, addig a géntechnológia tervezetten visz be egyetlen (vagy olykor egynéhány) ismert gént.
  • a bevitt gén az élővilág bármely fajából származhat, akár mesterségesen előállított is lehet. (...)

Lehet-e veszélyes, hogy a bevitt DNS „idegen”? Nem, mert a DNS szerkezete és a genetikai kód az egész élővilágban azonos, a gének csereszabatosak. (...) Az emberi táplálkozásban kizárólag „idegen” DNS-t fogyasztunk (kivéve a kannibálokat), a legkülönbözőbb fajokét egymás mellett, és ez nyilvánvalóan nem árt senkinek” (VENETIANER P. 2011).

Egy példa arra, hogy a hagyományos nemesítés is vezethet emberre mérgező növény keletkezéséhez, és mégsem követeli senki a hagyományos nemesítés betiltását:

„Az USA-ban a zeller hagyományos szelekciójával sikerült olyan fajtát nemesíteni, amely a Bosnyákon a „csodás” minősítést kapta volna, ha nem termel elképesztő mennyiségű 8-metoxi-pszoralént, amelyet lehetséges rákkeltőnek tartunk. Ez a fajta sohasem kapott termesztési engedélyt” (DARVAS B. 1999).

Ahogyan a félresikerült „génmódosított” fajták, amelyek toxikusak, sem kapnak a termesztésre engedélyt, hanem meg kell semmisíteni őket.

Növényvédő-szer fóbia

A növényvédő-szerek nagy mennyiségben kerülnek bele a felszíni és felszín alatt vizekbe, és a talajba. Az élelmiszerek elfogyasztásával az emberi szervezetbe is bekerülnek. Meglepő módon azonban a szintetikus vegyszermaradékokkal szennyezett élelmiszerek fogyasztása nem feltétlenül egészségkárosító, ugyanis a kutatók kimutatták, hogy

„az amerikaiak étrendjében jelenlévő rovarirtó szerek súlyának 99,99 tömegszázalékát olyan vegyületek teszik ki, amelyeket maguk a növények termelnek a saját védelmükre. A természetes rovarölő szerek közül eddig csak ötvenkettőt vizsgáltak nagy dózist alkalmazó, állatokon végzett karcinogén teszttel, és ezeknek körülbelül a fele (27) a rágcsálók számára rákkeltőnek mutatkozott; ez a 27 anyag sok közönséges élelmiszerben jelen van. Ezek közül néhány példa: szafrol, pirokatechin, esztragol, D-limonén, 5-metoxipszorálen, 8-metoxipszorálen, etil-akrilát, klorogénsav, neoklorogénsav, szezamol, szinigrin, allil-izotiocianát stb.).

Ebből az a tanulság, hogy a természetes eredetű vegyi anyagok éppolyan valószínűséggel bizonyulhatnak rákkeltőknek a rágcsálókkal végzett tesztekben (ahol nagy dózisban adagolják az említett vegyületeket), mint a szintetikus anyagok, és

„mivel az emberek a legtöbb esetben alacsony dózisban vannak kitéve a szintetikus rovarirtószer-maradványoknak, ezek viszonylagos kockázata jelentéktelen” (AMES, B. N. et al. 1990).

Más szóval, azok a fogyasztók, akik azért vesznek drága organikus élelmiszereket, hogy elkerüljék a rovarirtó szerek hatását, az élelmiszereikben előforduló rovarirtó szerek 0,01 százalékával foglalkoznak. Az USA-ban egy személy egy napi szintetikus növényvédőszer-bevitele mindössze 0,09 mg, míg napi természetes növényvédőszer-bevitele 1,5 g (150 mg) az idézett tanulmány adatai szerint. A haszonnövényeink által termelt természetes eredetű növényvédő szerek sem jelentenek egészségügyi kockázatot, mert nagyon alacsony dózisban kerülnek a szervezetbe. És mint tudjuk, a dózis teszi a mérget.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA, European Food Safety Authority) legfrissebb jelentése (EFSA 2017) feltárta, hogy az Európai Unió szerte 2015-ben gyűjtött élelmiszerminták 97%-ában a szintetikus növényvédőszer-maradványok a megengedett határértéken belül voltak, és 53%-uk egyáltalán nem tartalmazott (kimutatható mértékben) szintetikus növényvédőszer-maradékot. Tehát az Európában fogyasztott élelmiszerek nagyobb része szintetikus szermaradvány nélküli vagy a megengedett határérték alatti. A hatóság azt a következtetést vonta le (a 2014-es felméréséhez hasonlóan), hogy az ebből származó egészségügyi kockázat alacsony, tehát biztonsággal fogyaszthatók. Határérték felett többnyire az Európán kívülről érkezett élelmiszerek tartalmazhat szermaradványokat (főleg Laosz, Suriname, Kambodzsa, Kína, Vietnam, Jordánia, Etiópia, Thaiföld, Pakisztán, India és Sri Lanka).

Növényvédőszer- illetve GMO-ellenes aktivisták „Halloweenkor beöltözve” (kép: Greenfo). Tőlük nem várhatunk objektív és racionális érveket, csupán az érzelmekre ható félelemkeltést.
Növényvédőszer- illetve GMO-ellenes aktivisták „Halloweenkor beöltözve” (kép: Greenfo). Tőlük nem várhatunk objektív és racionális érveket, csupán az érzelmekre ható félelemkeltést.

Az organikus gyümölcs és zöldség nem jobb

Egy 2012-ben készült, 240 cikk adatait feldolgozó metaelemzés úgy találta, hogy az organikus gyümölcsök és zöldségek nem voltak átlagosan magasabb tápértékűek olcsóbb, hagyományos megfelelőiknél, és nem voltak kevésbé szennyezettek E. coli vagy Salmonella baktériummal, ami magukat a kutatókat is meglepte. (SMITH-SPANGLER, C. et al. 2012).

A biotermesztés károsabb a környezetre nézve

A környezetvédők azt feltételezik, hogy az organikus termesztési módszer jobbat tesz a természetes környezetnek. Ám az organikus mezőgazdasági módszerekkel a valóságban elérhető alacsony hozamok, amelyek tipikusan 20-50 %-kal elmaradnak a hagyományos (gépesített, szintetikus növényvédőszer és műtrágyahasználó) mezőgazdaság hozamaitól, különféle stresszhatásokat okoznak a termőföldön és jelentősen növelik a vízfogyasztást. Egy nemrég készült brit metaelemzés szerint az egységnyi termelési eredményre számított ammóniakibocsátás, nitrogénkimosódás és nitrogénoxid-kibocsátás az organikus rendszerekben magasabb volt, mint a hagyományos mezőgazdaságban, éppúgy, mint a földhasználat, valamint az eutrofizálódási és a savasodási potenciál (TUOMISTO, L. H. et al. 2012).

Egy másik metaelemzés 147 tanulmány elemzése után arra az eredményre jutott, hogy a GM-technológia átlagosan 37%-kal csökkentette a rovarirtó szerek alkalmazását, e mellett 22%-kal növelte a terméshozamokat, valamint 68%-kal növelte a gazdálkodók nyereségét (1. ábra) (KLÜMPER W. – QAIM M. 2014). A tanulmány erre nem tért ki, de hozzá kell tenni, hogy a helytelen gyomirtó-használat rezisztens gyomok kialakulásához vezethet, ami növelheti a herbicid-használatot („nem hat már úgy a szer a gyomokra, ezért még többet permetezek belőle”). Egyébként sok amerikai gazda, bár a Monsanto vetőmagjai veszi meg, mégsem használ glifozátot a földjén. Ha nem muszáj, akkor nem is kell permetezni, így a gyomirtó költségét is megspórolják.

1. ábra: Százalékos eltérés a GM-növények és a nem-GM növények termesztése között a terméshozam, a használt rovarirtó szerek mennyisége és ára, a teljes termelési költség és a gazdálkodók nyeresége tekintetében (KLÜMPER W. – QAIM M. 2014). A három csillaggal jelölt változók esetén statisztikailag szignifikáns eltérés van 1%-os szinten a GMO/nem-GMO között. (Rövid magyarázat: 1% a valószínűsége, hogy a kapott eltérést az adatokban lévő véletlen változékonyság eredményezte).
1. ábra: Százalékos eltérés a GM-növények és a nem-GM növények termesztése között a terméshozam, a használt rovarirtó szerek mennyisége és ára, a teljes termelési költség és a gazdálkodók nyeresége tekintetében (KLÜMPER W. – QAIM M. 2014). A három csillaggal jelölt változók esetén statisztikailag szignifikáns eltérés van 1%-os szinten a GMO/nem-GMO között. (Rövid magyarázat: 1% a valószínűsége, hogy a kapott eltérést az adatokban lévő véletlen változékonyság eredményezte).

Burgonyavész-álló GM-burgonya

A géntechnológia alkalmazásának egy pozitív példájáról.

„A BBC Worldwide egyik kiadványa írta decemberben a burgonyatermesztés történetéről a következőket. A 19. század közepén Írországban a krumpliültetvényeket váratlanul megtámadta a Phytophtora infestans nevű gomba, aminek következtében a levelek elfeketedtek, és a növények viharos gyorsasággal elpusztultak. Ennek következtében akkor egy millió ember halt éhen, és két millióan elvándoroltak. Ez a növénybetegség ma is itt van velünk és a világ évi kb. 320 millió tonna terméséből 20 %-ot pusztít el. A hagyományos növénynemesítéssel nem sikerült ellenálló fajtákat létrehozni, így az egyetlen védelem a vegyszeres permetezés. A réztartalmú gombaölő vegyszerek rendkívül mérgezőek állatra és emberre egyaránt. A permetezést általában 10-15 alkalommal végzik még a biogazdaságokban is! (...) A géntudomány viszont megoldotta a problémát, éppen most van engedélyezés alatt az az angol kutatók és a német BASF cég laboratóriumai által kifejlesztett, genetikailag úgy módosított burgonya, hogy vegyszerek nélkül is ellenáll ennek a betegségnek” (VARGA M. 2012).

Az inzulint is géntechnológiával állítják elő

Talán kevesen tudják, de a cukorbetegek számára ma már szintetikusan, géntechnológia alkalmazásával gyártják az inzulint:

„Az évtized elejéig az inzulint szarvasmarha vagy sertés hasnyálmirigyéből vonták ki. Egy átlagos (40 egység/nap) inzulinkezelésre szoruló cukorbeteg 20 év alatt hozzávetőlegesen 4000 sertés vagy 600 szarvasmarha hasnyálmirigyét „használta” el. Az emberi inzulinnal azonos humán inzulin előállítása először szintetikus úton történt a nyolcvanas évek elején. A sertésinzulinban kicserélték azt az egyetlen aminosavat, amely különbözött az emberétől. Azonban ez a módszer nem vált be, mivel növelte az állati hasnyálmirigy-szükségletet, ugyanis a gyártás során nagyobb lett a veszteség.

1987-ben az emberi vastagbélben normálisan is jelenlevő Escherichia coli baktériumba beültetett emberi inzulin gén segítségével előállított „humán” inzulin került a gyógyszerpiacra. 1991-től közönséges sütőélesztőbe bejuttatott szintetikus DNS segítségével is gyártanak inzulint. Napjainkra a géntechnológiával előállított készítmények teljesen kiszorították az állati inzulinokat. Magyarországon 1996-ban fejeződött be a cukorbetegek átállítása humán inzulinokra” (KOVÁCS V. nincs év).

A GMO-hisztéria sorozat folytatása következik a befejező résszel...

Irodalom

  • AMES, B. N. – PROFET, M. – GOLD, L. S. (1990). Dietary pesticides (99.99% all natural). – Proc. Natl. Acad. Sci. USA (Medical Sciences) 87. pp. 7777-7781.

  • DARVAS B. (1999). Nézőpontok, ha különböznek (Homage to Árpád Pusztai). – Biokémia 23, pp. 99-102.

  • EFSA (2017). The 2015 European Union report on pesticide residues in food. EFSA Journal 15(4): e04791 DOI:10.2903/j.efsa.2017.4791

  • KLÜMPER, W. – QAIM, M. (2014). A Meta-Analysis of the Impacts of Genetically Modified Crops. – PLoS ONE 9(11): e111629. doi:10.1371/journal.pone.0111629

  • SMITH-SPANGLER, C. – BRANDEAU, M. L. – HUNTER, G. E. – BAVINGER, J. C. – PEARSON, M. – ESCHBACH, P. J. – SUNDARAM, V. – LIU, H. – SCHIRMER, P. – STAVE, C. – OLKIN, I. – BRAVATA, D. M. (2012). Are Organic Foods Safer or Healthier Than Conventional Alternatives? A Systematic Review. – Annals of Internal Medicine 157. 5. pp. 348-366.

  • TUOMISTO, L. H. – HODGE, D. I. – RIORDAN, P. – MACDONALD, W. D. (2012). Does organic farming reduce environmental impacts? – A meta-analysis of European research. – Journal of Environmental Management 112. pp. 309-320.

  • VENETIANER P. (2011). 4. A géntechnológia helye a genetikai beavatkozások között. – In. BALÁZS E. – DUDITS D. – SÁGI L. (szerk.): Genetikailag módosított élőlények (GMO-k) a tények tükrében. Magyar fehér könyv. – Szeged. pp. 13-18.

Internetes források

Főoldal