Olajcsúcs-hisztéria 1. A fosszilis tüzelőanyagok a túlélésünk zálogai.

2019. ápr. 20. | energetika | Nincs hozzászólás | Megosztás: Facebook

A világ primer energia-fogyasztása és villamosáram-termelése

A világ primer energiafogyasztása és áramtermelése töretlenül növekszik továbbra is, bár észrevehető egy kisebb csökkenés a 2008-as világgazdasági válságok követő években (az áramtermelés adatok csak 1985-től állnak rendelkezésre). 1965 óta 2017-ig az primer energiafogyasztás több mint három és félszeresére (3,65), míg 1985 óta az áramtermelés a kettő és félszeresére (2,59) emelkedett. A világ primer energiatermelésének 89,6%-a alapul a fosszilis energiahordozókon, kategóriák szerint az alábbi megoszlásban: 34,2% kőolaj, 27,6% kőszén, 23,4% földgáz és 4,4% atomenergia (1. táblázat, 1. ábra).

A legjelentősebb természetesen a kőolaj a maga 34,2%-ával, mely elsősorban a közlekedésben játszik jelentős szerepet, ellenben viszont, a villamosenergia előállításában a szerepe elhanyagolhatóan kicsi!

A primer energiafogyasztásban a szélenergia részesedése 1,9%, míg a napenergiájé 0,7%. Az áramtermelésben viszont a megújulók aránya magasabb, de ebben megint a vízenergiának van oroszlánrésze.

Energiahordozó Fogyasztás (Mtoe) Százalékos megoszlás
Kőolaj 4621,9 34,2
Kőszén 3731,5 27,6
Földgáz 3156,0 23,4
Vízenergia 918,6 6,8
Atomenergia 596,4 4,4
Szélenergia 254,0 1,9
Geotermikus, biomassza, egyéb 132,6 1,0
Napenergia 100,2 0,7
Összesen 13511,2 100
1. táblázat: A világ éves primer energiafogyasztása energiahordozók szerint 2017-ben (British Petrol 2018) Mtoe: millió tonna kőolaj-egyenérték
1. ábra: A világ éves primer energiafogyasztása (Mtoe) energiahordozók szerint 2017-ben (BP 2018)
1. ábra: A világ éves primer energiafogyasztása (Mtoe) energiahordozók szerint 2017-ben (BP 2018)
2. ábra: A világ éves primer energiafogyasztásának megoszlása energiahordozók szerint 2017-ben, Mtoe = millió tonna olaj egyenérték (BP 2018)
2. ábra: A világ éves primer energiafogyasztásának megoszlása energiahordozók szerint 2017-ben, Mtoe = millió tonna olaj egyenérték (BP 2018)
3. ábra: A világ éves primer energiafogyasztásának százalékos megoszlása energiahordozók szerint 2017-ben (BP 2018)
3. ábra: A világ éves primer energiafogyasztásának százalékos megoszlása energiahordozók szerint 2017-ben (BP 2018)
Energiaforrás Áramtermelés, 2017 (TWh) %
Kőszén 9723,4 38,1
Földgáz 5915,3 23,2
Vízenergia 4059,9 15,9
Atomenergia 2635,6 10,3
Szélenergia 1122,7 4,4
Kőolaj 883,0 3,5
Geotermikus, biomassza, egyéb 586.2 2,3
Napenergia 442,6 1,7
Egyéb 182,6 0,7
Összesen 25551,3 100,0
2. táblázat: A világ áramtermelése 2017-ben, energiahordozók szerinti bontásban (BP 2018)
4. ábra: A világ áramtermelése 2017-ben,  energiahordozók szerinti bontásban, TWh (BP 2018)
4. ábra: A világ áramtermelése 2017-ben, energiahordozók szerinti bontásban, TWh (BP 2018)

Ha a globális áramtermelést tekintjük, akkor az összes áram 3/4-része származik fosszilis forrásból, míg a megújuló arány csak 24,3%. A megújuló hányad kb. 2/3-része vízenergia. A globális áramtermelés 4,4%-áért felel a szélenergia, és mindössze 1,7%-ért a napenergia. Az atomenergia részaránya 10,3%, 23,2%-ot biztosít a földgáz és 38,1%-ot a kőszén. A kőolaj 3,5%-ban járul hozzá az áramtermeléshez, tehát duplaakkora arányban, mint a napenergia.

5.  ábra: A világ áramtermelése 2017-ben,  energiahordozók szerinti bontásban, százalékban kifejezve (BP 2018)
5. ábra: A világ áramtermelése 2017-ben, energiahordozók szerinti bontásban, százalékban kifejezve (BP 2018)

Az egyes országok eltérő földrajzi adottságokkal bírnak, így néhol (hegyvidékek nagy esésű és hozamú folyókkal, mint pl. Norvégia, Ausztria, Brazília stb.; Izlandon a geotermikus energia, Dániában a szélenergia stb. stb.) sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak a megújuló energiák az áramtermelésben. (De ezek szintén erősen függnek a közlekedésben használt és egyéb kőolajtermékektől.) Nem ez az általános helyzet a legtöbb ország esetén. Ez inkább kivétel, mint szabály. De mondja ezt meg valaki az ELTE megújuló energia propagandistáinak geográfusainak is, akik el vannak ájulva a dánoktól és a németektől.

Equadorra hivatkozni, hogy lehetséges a 100%-ban megújulókra alapozott áramtermelés, hatalmas csúsztatás. Nem teszik hozzá, hogy ez vízenergiából származik, és nem nap- és szélenergiából, amire a legtöbb laikus ember elsőként asszociál (a zöld propaganda nagyon erős). A vízenergia is lehet időjárásfüggő: súlyos aszály alatt a víztározók vízszintje leapad, így a turbinák termelése lecsökken. Tavaly nyáron ez történt Észak-Európában. A nap- és a szélenergia időjárásfüggésének kiküszöbölésére tartalékként (backup) csúcserőműként vagy szivattyús-tározós erőműveket (korlátozott lehetőségek, kétséges gazdaságosság) vagy pedig gázerőműveket (esetleg szénerőműveket, mint Németországban) lehet létesíteni. Ez jelentős többletköltséget jelent, továbbá hálózatfejlesztési költségek is fellépnek. Tény tehát, hogy a „fosszilis tüzelőanyagokat kiváltó” nap- és szélenergia jelentős fosszilis tartalékokat igényel.

A zöld mozgalmárok által hangoztatott „megújuló forradalom” sosem létezett. A nap- és a szélenergia globális jelentéktelenségét bizonyítja a primer energiatermelésben játszott 2,6%-os együttes szerepük. De nem úgy, mint a középkorban, amikor gyakorlatilag csak megújuló energiákat hasznosítottunk: emberi erőt, állati erőt (lovat, ökröt, szamarat stb.), szélenergiát a vitorlás hajók meghajtásához, vízenergiát a malmok működtetéséhez és biomasszát fűtésre (tűzifa, kukoricacsutka, szárított trágy, egyéb növényi hulladék) és az iparhoz (fémek olvasztása, kovácsolás stb.). Tehát létezett a zöldek által áhítozott idillikus világ!

Az olajcsúcs-hisztéria ismét lefújva

A jövőbe látó vészmadaraink néhány évtizedenként mindig pánikot keltenek (hazánkban a „csillagész” Hetesi Zsolt riogatott), hogy nem lesz elég olaj a gazdaság számára. Legelsőnek M. King Hubbert jósolta ezt 1956-ban az USA olajtermeléséről, majd folytatta 1968-ban a Róma Klub „A növekedés határai” címet viselő jelentésében. A tények viszont azt mutatják, hogy az olajkorszak messze nem ért véget.

Az olajcsúcs hipotézis felkent papjai legutóbb 2005-2007 környékén harangozták be az olajcsúcs eljövetelét (LEGGETT, J. 2008), vagyis az olajtermelés el fogja érni a csúcspontját, azaz tetőzni fog, majd utána drasztikusan csökkenni fog. Ezúttal sem következett be. A közbeszédből már néhány éve ki is veszett az olajcsúccsal és a vele járó apokalipszissel való riogatás.

M. King Hubbert az 1956-ban kiszámolta, hogy 1971-re az USA olajtermelése el fogja érni a tetőpontját, amely akkor be is következett. A kitermelés hozama egy harang alakú görbét írt le. 1860-tól kezdve (amikor Pennsylvaniában megnyílt az első kút), az újabb és újabb mezők feltárásával és üzembe állításával a kitermelés üteme exponenciálisan növekedett, mígnem elérte az olajcsúcsot, vagyis azt a pontot, amikor a termelés tetőzik és tovább már nem növelhető. Ezután nem fedeztek fel újabb jelentős mezőket, aminek következtében rohamosan apadni kezdtek a hozamok, így aztán az Egyesült Államok is kőolajimportra szorul. Az olajcsúcs-elmélet hívei szerint a globális termelés is hasonló görbe mentén halad, és szintén el fogja érni tetőpontját, amit az olajkínálat csökkenése fog követni – írta Leggett még 2007-ben (LEGGETT, J. 2008).

(Jeremy Leggett olajgeológus az Egyesült Királyság legnagyobb napenergetikai cégének, a SolarCentury-nak az alapítója! Tehát amikor a megújuló energiákat reklámozza az olaj alternatívájaként, akkor a saját érdekei mentén teszi azt.)

Az azóta bekövetkezett változások teljes egészében cáfolták, hogy az USA termelése tetőzött volna, ugyanis 2005-höz képest 2017-re majdnem megkétszereződött az USA olajkitermelése (2005: 6,9 millió hordó, 2017: 13,0 millió hordó)! Az olajtartalékok pedig 67%-kal nőttek 2005 óta (2005: 29,9 milliárd hordó, 2017: 50,0 milliárd hordó).

6. ábra: Az USA olajtartalékainak és olajtermelésének alakulása (BP 2018, EIA 2019a)
6. ábra: Az USA olajtartalékainak és olajtermelésének alakulása (BP 2018, EIA 2019a)

A világ bizonyított olajtartalékai 2017-ben 1696,6 milliárd hordót tettek ki (beleértve az újabb, nem konvencionális tartalékokat is: palaolaj/márgaolaj stb.; 1 hordó = 159 liter). Továbbra is megfigyelhető az olajtermelés növekedése: már napi 90 millió hordó felett járunk és továbbra sincsen semmi jele csökkenésnek. Az olajtartalékok nagyjából 10 évente szoktak megnövekedni, amikor újabb olajkészleteket konvertálnak át tartalékká. Bővebben ebben a cikkemben olvashattok erről.

7. ábra: A globális olajtartalék és olajtermelés alakulása 2017-ig (BP 2018)
7. ábra: A globális olajtartalék és olajtermelés alakulása 2017-ig (BP 2018)

A nem-konvencionális készletek kitermelése az utóbbi időben hihetetlen mértékben emelkedett az USA-ban. Egy kiváló szakmai cikkben olvasható (BOGDÁN Z. 2016):

„A legújabb, 2015-ös termelési adatok például azt mutatják, hogy már több (51 százalék) nem hagyományos olajat termelnek, mint hagyományost, ami csak azért is döbbenetes érték, mert tíz évvel ezelőtt az arány még 5-95 százalék volt. Az arány a gáznál is közelíti már az 50 százalékot, és évről évre hasonlóan gyors ütemben növekszik.”

Mindez az úgynevezett „palagáz és palaolaj forradalomnak” köszönhető, amely során hidraulikus rétegrepesztéssel termelik a nem-hagyományos készleteket:

„A palaolaj, palagáz, illetve a „tight gas” és „tight oil” összetételében nagyjából megegyezik a „hagyományos” kőolaj- és földgáztelepekből kitermelhető folyadékokkal, csak más technológiával hozzák a felszínre. Ez az úgynevezett hidraulikus réteg­repesztés. Vertikális, majd horizontális fúrással magas nyomáson víz, homok (granulátum) és különböző vegyi anyagok keverékét juttatják a mélybe, amely megrepeszti a rendkívül szilárd és rossz áteresztőképességű, de rideg, könnyen repeszthető, töredező, „tömött” kőzetet. A kemikáliák csökkentik a folyadék kőzethez tapadását, mobilisabbá teszik a szénhidrogént, a homok pedig megakadályozza, hogy a repedések elzáródjanak, így azokon keresztül nyerik ki a gázt és az olajat. Elterjedt tévhit, hogy (nukleáris) robbantással is lehet szénhidrogén-tartalmú kőzeteket repeszteni, ám erre csak a hatvanas években volt néhány elvetélt kísérlet a Szovjetunióban, sehol máshol nem próbálkoztak vele. A hidraulikus repesztés egyébként nem igazi újdonság, kihozatalt növelő technológiaként évtizedek óta használják a „hagyományos” mezőkön is. A valódi különbség ott rejlik, hogy a konvencionális terepen mintegy az elérhető többletért, szabadon választható ez a módszer, míg a pala- vagy a „tight” nyersanyagok kitermelése elképzelhetetlen a „hydraulic fracturing” nélkül.”

Olyannyira megnövekedett az USA olajtermelése (13,0 millió hordó/nap), hogy 2017-ben megelőzte benne Szaúd-Arábiát (11,9 millió hordó/nap), így jelenleg az USA a világ legnagyobb olajtermelő országa. Oroszország a harmadik helyezett (BP 2018). Az olajtartalékok nagyságát tekintve viszont messze elmarad Szaúd-Arábiától, ahol a világ legnagyobb olajmezője, a Ghawar-mező található.

2018 decemberében Texas és Új-Mexikó államok határán felfedeztek egy óriási szénhidrogénmezőt nem hagyományos szénhidrogén-készletekkel, amely még akár meg is duplázhatja az USA tartalékait. A geológiai felmérés szerint a technológiailag kitermelhető készletek nagysága 46,3 milliárd hordó olaj (az USA jelenlegi olajtartalékai 50 milliárd hordót tesznek ki) és 7,9 ezer milliárd köbméter (az USA gáztartaléka 2017-ben 8,7 ezer milliárd köbméter volt) (GASWIRTH, S.B. et al. 2018). A kitermelés elé akadályt gördít a lelőhely földrajzi helyzete, ugyanis viszonylag bent helyezkedik el a szárazföldön, ezért ki kell építeni az infrastruktúrát, beleértve az olajvezetékeket. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Ma az USA gáztermelése a legnagyobb a világon (2017: 734,5 milliárd köbméter/év). Oroszország, bár gázkészletei több mint háromszor akkorák (2017: 35 ezer milliárd köbméter), kb. 100 milliárd köbméterrel kevesebb gázt termel ki (2017: 635,6 milliárd köbméter/év). A BP (2018) adatai.

Az emberi jólétünk alapjait ma a fosszilis energiahordozók jelentik, melyekhez képest a nap- és a szélenergia úgy eltörpülnek, mint elefánthoz képest a kisegér. Jelenleg a fosszilis tüzelőanyagoknak nincs igazi alternatívája. A velük járó előnyök messze meghaladják a hátrányokat (civilizáció, fejlett orvoslás, mezőgazdaság, tudomány stb. kontra károsanyag- és szén-dioxid-kibocsátás). Egy fejlett, iparosodott társadalomnak van egyedül esélye az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban. A fosszilis tüzelőanyagok kiváltásának, így a szén-dioxid emisszió jelentős csökkentésének nincs reális lehetősége, hacsak nem akarjuk a civilizációnkat felszámolni. Az emberiség nem egy élősködő horda, mint ahogyan az antihumanista ökológusok, sötétzöldek rá tekintenek, hanem igenis törődik a környezetével, hiszen tudósok és szakemberek milliói dolgoznak a környezet védelméért. És itt nem azokról a semmirekellő, aljas, uszító, undorító, erényfitogtató és képmutató zöld aktivistákról, agitátorokról, öko-luddistákról beszélünk, akik csak pusztítani tudnak, de építeni nem!

Az éghajlatváltozást nem lehet feketén-fehéren megítélni: vannak pozitív és negatív hatásai is. Az 1970-es években az eljövendő jégkorszaktól rettegtek a klímatudósok, most pedig a globális felmelegedéstől, illetve a klímaváltozástól. Ez is olyan hisztériakeltés, mint a GMO-k, az olajcsúcs, a túlnépesedés, a savas esők, az ózonréteg pusztulása, a nukleáris tél stb. stb. A jövő előrejelzése nehéz: eddig mindenki megbukott benne.

Az életünktől olyannyira elválaszthatatlan az olaj, hogy a hiánya súlyos gazdasági válsághoz vezet. Két súlyos olajválságra szeretném felhívni a figyelmet a 90-es évekből.

Olajválság Észak-Koreában

Észak-Korea egy szocialista nehéziparon és nagyüzemi mezőgazdaságon alapuló fejlődési pályát követett egészen a 80-as évek végéig. Mindehhez szén- és vízerőművekkel akarták fedezni az energiaigényeket. A lakosság élelmezését pedig a gépesített, műtrágyát és növényvédő szereket használó nagyüzemek biztosították. A gazdaságot az orosz kőolaj és a kínai műtrágya tartotta fenn. Oroszország 1991-ben leállította az olaj-, illetve Kína a műtrágya-szállítmányokat: az ipari és mezőgazdasági termelés kártyavárszerűen összeomlott:

„A különböző gépek, traktorok, szállítóeszközök mind-mind jelentős mennyiségű üzemanyagot igényeltek. Ha nem volt üzemanyag, nem működtek. Így a közlekedés és a szállítás is akadozni kezdett. Üzemanyag nélkül nem jutottak el a műtrágyák a földekre és a mezőgazdasági termények a lakossághoz. (...) A szénbányászat, a szén szállítása és az erőművek üzemeltetése is rengeteg folyékony üzemanyagot követelt, és ezáltal, bár szén elvileg bőségesen állt rendelkezésre, az elektromos áram szolgáltatása is problémássá vált. Az áramellátás akadozása azonban az öntözőrendszerek fenntartását és a vasúti forgalmat is akadozóvá, bizonytalanná tette. Ez még tovább növelte a szállítási ágazat problémáit, tovább súlyosbítva az energia és az élelmiszer szektorok gondjait is. (…) Az egymásba ágyazott energia- és élelmiszerhiány valamint az infrastruktúra gyors pusztulása szinte reménytelen helyzetet alakított ki Észak-Koreában. Gyakorlatilag az egész gazdaság romokban hevert. A következmények talán a mezőgazdaságban voltak a leginkább drámaiak, ahol az egyik legnagyobb probléma a talajok termőképességének a rohamos csökkenése volt. (…) Elkeseredett próbálkozásképpen a traktorok kiváltása érdekében a rezsim az igavonó ökrök alkalmazása felé fordult, melyek száma lassú, de határozott emelkedésnek indult. Ez viszont megint csak újabb problémát szült: a traktorokkal ellentétben az állatok maguk is földterületet igényelnek a takarmányok megtermelése érdekében, mely tovább csökkenti az emberi élelmiszer termelésére fordítható területek nagyságát. Az energiaválság mindemellett az emberek jelentős részét a biomassza fokozottabb főzési és fűtési igénybevételére is kényszerítette. A biomassza elégetése azonban csak tovább gyengítette a talajok termőképességét, és ezáltal tovább mélyítette a mezőgazdasági válságot” (FRIEDRICHS, J. 2010).

Olajválság Kubában

A szintén tervutasításos szocialista gazdaságú Kuba esetén az alábbiak történtek: az 1990-es évek elején az Oroszországból Kubába irányuló kőolajszállítmányok harmadára estek vissza, azonban FRIEDRICHS, J. (2010) szerint ott ez nem okozott komoly problémákat. Az erős társadalmi kohézió és a kubai vezetés már a kezdetektől támogatta az alulról szerveződő helyi közösségek létesítését, és a meglévőek megerősítését. A hagyományos földművelési ismeretek sem vesztek el, mert a hagyományos háztáji mezőgazdaság sem szűnt meg. Ennek következtében létrejöhettek a hagyományos fajtákat termesztő ellenálló kisgazdaságok. Még a városokban is minden szabad földfelszínt megművelnek. A mag- és fajtacsere az együttműködéssel és a kölcsönös segítséggel megvalósult (FRIEDRICHS, J. 2010).

Városi mezőgazdaság a szuburbiában
Városi mezőgazdaság a szuburbiában

Sokan Kubát tekintik a fenntarthatóság fellegvárának. Például az alábbi cikk: „The World’s Most Sustainable Country: What? Cuba?”

De valóban ez a helyzet? A tények makacs dolgok és cáfolják ezt a naturalista utópiát, ugyanis Kuba olajimportja alig csökkent. A felhasznált energia fele import kőolajból származik.

Egy termékeny földdel és egész évben meleg éghajlattal (leginkább szubtrópusi monszun) rendelkező országhoz képest az élelmiszertermelés import hiányában nem képes ellátni a népességet, annak ellenére, hogy minden lehetséges helyen feltörték és művelés alá vonták már a földterületeket, még a városokban is. Kuba élelmiszer ellátását 70-80 %-ban importból kénytelenek fedezni, ami rendkívül kiszolgáltatottá teszi az országot (WFP).

A Szovjetunió összeomlása 1990-ben egy súlyos gazdasági válságba sodorta Kubát. A szigetország gyakorlatilag egyik napról a másikra elveszítette felvásárlópiacának 80 százalékát és az ország behozatala értékben kifejezve a 20 százalékára, 8 milliárd dollárról 1,7 milliárd dollárra csökkent. A foglalkoztatottság, a gazdasági termelés és az életszínvonal hatalmasat zuhant. A városokban a buszok nem jártak, az erőművek nem termeltek elektromos áramot és gyárüzemek zártak be, munkanélküli tömegeket zúdítva ki magukból. Sok kubai számára akkoriban elsődleges tevékenységgé vált a napi betevő megszerzése. Persze azóta már javult a helyzet.

A Kubai Kommunista Párt (Cuban Communist Party) negyedik kongresszusán Fidel Castro elnök fájlalva sorolta az egykori szövetségese nem teljesített vállalásait (Oxfam 2001):

„[1992] Szeptember 30-ától semennyi rizst sem kaptunk, a sárgaborsó felét, a növényi olaj 16 %-át, a disznózsír 7 %-át, a sűrített tej 11 %-át, a vaj 47 %-át, a húskonzervek 18 %-át, a tejpor 22 %-át, a friss és konzerves hal 11 %-át, a műtrágyák 16 %-át kaptuk meg, semennyi ként sem kaptunk...”

A kubai gazdaság kőolaj igénye a 80-as évek óta napjainkig alig csökkent: az 1990-ben kitört válság alatt 225 000 hordó volt az összes napi olajfogyasztás, míg 2015-ben 183 ezer, illetve 2016-ban 153 ezer hordó (ez a legfrissebb adat), tehát továbbra is jelentős maradt: Kuba messze nem független az importált kőolajtól (ábra).

8. ábra: Kuba olajimportja és az energiaimport az energiahasználat százalékában (EIAb 2019 és a Világbank 2019 adatai)
8. ábra: Kuba olajimportja és az energiaimport az energiahasználat százalékában (EIAb 2019 és a Világbank 2019 adatai)

Kuba mezőgazdaságának gépesítettsége gyakorlatilag semmit sem változott az 1960-as évek óta, továbbra is 200 traktor jut 100 km2 szántóterületre. A szántóterületek aránya az összes földterülethez képest 60%-on állandósult. Az élelemtermelési index 1990 után 50%-kal esett vissza a válság hatására. A termelés volumene az 1970-es évek első felével megegyező nagyságú. A műtrágyahasználat (csak 2002-től találtam adatokat) növekvő trendet mutat, a legfrissebb adatok szerint átlagosan 50 kg műtrágya jut hektáronként a szántóföldekre. Az adatok forrása a Világbank.

6. ábra: Kuba mezőgazdaságának helyzete néhány mutató alapján (Világbank 2019)
6. ábra: Kuba mezőgazdaságának helyzete néhány mutató alapján (Világbank 2019)

Semmilyen szempontból nem igaz az állítás, hogy Kuba a „fenntarthatóság földi paradicsoma” lenne: erősen függ a kőolajimporttól (50%) és az élelmiszerimporttól (70-80%), a mezőgazdasága elavult, bár traktoraik vannak és kevés műtrágyát is alkalmaznak a földeken. A 2 év alatti gyerekek 31,6%-a vérszegénységben szenved! Az élelem alacsony változatossága és a kevés zöldségfogyasztás miatt az átlagos kubai család étrendje szegény mikroelemekben (WFP 2018). Ez lenne a „fenntartható fejlődés” szocialista utópiája?

A kubai általános gazdasági válság azon államok számára intő példa, amelyek jelentős negatív külkereskedelmi mérleggel rendelkeznek. Ha egy állam az alapvető, mindennapi életben nélkülözhetetlen árucikkek jelentős hányadát kénytelen importálni, akkor az rendkívüli mértékben kiszolgáltatottá teszi az állampolgárait a világgazdaságban és a világpolitikában zajló folyamatoktól. Ezt a függést (energia és élelmiszer) kell Magyarországnak, ha jól akar élni és fennmaradni, mihamarabb leküzdenie.

Irodalom

Főoldal